Dunai Krokodilok SE
 
Krokodilok unihoki kupa Érden
Adó 1%
A szokásosnál hosszabb 3 harmad 3/1
Hozzáadva: 2013-11-11 16:34:43
Kis elmaradásban van a csapat a hírközlés terén, ezen igyekszünk egy cikksorozattal javítani.

Kis elmaradásban van a csapat a hírközlés terén, ezen igyekszünk egy cikksorozattal javítani.
Köszöntünk ismét mindenkit a Dunai Krokodilok SE oldalának hasábjain. Tavaly az alapszakasz vége óta nem jelent meg írásunk, pedig rengeteg minden történt a csapat háza táján kezdve azzal, hogy játékosok jöttek-mentek, játszottunk 13 meccset és gyűjtögettünk érmeket, amik bár kevésbé fényesek mint ahogy azt szerettük volna, de az igazán nagyok nem azok akik folyamatosan nyernek, hanem akik a vereség után is talpra tudnak állni.
Egy 3 részes cikksorozattal szeretnénk bepótolni a lemaradásunkat, melyben felöleljük az elmúlt időszakban történt eseményeket ott felvéve a fonalat ahol elhagytuk.
1 harmad – A 2012/13as szezon vége
Az alapszakasz végeztével csapatunk a harmadik helyen állt a tabellán, ami gyakorlatilag akár a 2. is lehetett volna, akkor is az SZPK csapatával kellett volna megmérkőznünk a döntőbe jutásért. A probléma nem is ezzel volt, hanem inkább azzal, hogy a Phoenix elleni két vereség egy nagyon komoly harcot ígért a döntőre, ha eljutunk odáig, aminek nem feltétlenül mi voltunk az esélyesei.
Ezen felül várt még ránk egy kupadöntő is, a sorozatban már évek óta veretlen komáromi csapattal, akik ráadásul hazai pályán fogadtak minket.
Hogy egy kicsit könnyebben vegyük az akadályokat, a csapat szakmai irányítását a cserepadról felállva Szabó József vette át a szezon végéig. Joe-nak nem sok ideje volt ütött-kopott csapatunk foltozására és felrázására a fontos meccsek előtt, de végre legalább volt valaki aki kívülről segítette a játékosok munkáját és mindenki érezhette, hogy minden fronton szükségünk van segítségre és egy kis pluszra, hogy eredményt tudjunk elérni.
Időrendben először a kupadöntőre került a sor. A meccs egy kőkemény védekezési háborúba torkollott, amiből egy gyors gólváltás után az SZPK jött ki szép lassan előnnyel. Tulajdonképpen végig magabiztosan vezettek és mi végig közel voltunk, de semmi nem jött be amivel próbálkoztunk, így utolsó másodperces emberhátrányos gólunk csak arra volt elég, hogy kozmetikázzuk 2-4-re a végeredményt és ismételten ezüst éremmel zárjuk a Magyar Kupát. A mérkőzéshez hozzátartozik, hogy a két szlovákiai bíró kritikán aluli teljesítményt nyújtott és mint azt később meg is tudtuk abszolút nem is voltak alkalmasak egy ilyen kaliberű találkozó levezetésére. Ostobaságuk nem kifejezetten kedvezett nekünk.
Az ismételt kudarc után a bajnoki elődöntőre fordítottuk az energiáinkat. Az összecsapás egészen a második meccs második harmadáig úgy alakult ahogy szerettük volna, aztán hirtelen egy blokk és úszott a szezon...Az első meccsen, Komáromban történelmi vereséget mértünk ellenfelünkre, 16-2 arányban diadalmaskodtunk a friss Kupagyőztes felett. Ennyi gólt, különösen hazai pályán még nem kaptak a palánkdöngetők és a gólkülönbség is egyedülállónak számított hazai mérkőzésen. Otthoni meccsünkön folyamatosan irányítva a játékot 3-1re vezettünk a második harmad elején, amikor is a játékrész elején kaptunk egy gól, a végén meg egy perc alatt 3-at. Innen már csak egyszer tudtuk egy gólra felhozni a meccset, de a vége egy újabb komáromi látogatás, lett ami a döntőbe jutásról volt hivatott dönteni. Azon a találkozón aztán végleg elfogytunk és az első harmadban összeszedett 5 gól hátrány behozhatatlannak bizonyult. Bár nyolc per alatt még úgy is visszahoztuk a meccset 2 gólra, hogy kaptunk még egyet, ez volt a hattyúdalunk a 3 mérkőzésig tartó párharcban. Ugyanúgy elveszítettük 9-6ra ezt a meccset is akárcsak az előzőt, így a bronzéremért folytathattuk a harcot.
A harmadik helyért a Diamonds csapatával szemben szállhattunk ringbe. Ismerve csapatunkat itt a motivációs szint korántsem volt már akkora, mint az elvárható, ennek megfelelően az első meccset úgy sikerült aranygóllal elveszítenünk, hogy 10 perccel a vége előtt, mégy 4 góllal vezettünk. 12-13. Viszont ez már azért sok lett volna a szégyenből, úgyhogy a maradék két meccsre felszívtuk magunkat és tudván, hogy többet nem hibázhatunk, két egyenként két gólos győzelemmel elhoztuk az egyesület első OB1-es bronz érmét. 8-6, 9-7.
Amivel pluszban vigasztalódhattunk az annyi volt, hogy kapitányunk Galsai Péter első helyen végzett a kanadai táblázaton 25 góllal és 27 gólpasszal. Ezt Peti általában annyival szokta értékelni, hogy leszarom, ha nem nyerünk és valószínűleg ez volt a véleménye másik 4 játékosunknak is akik még az első 7-be verekedték magukat ugyanezen a tabellán. Hiába, magasak az elvárásaink. Dombauer Péter 3. lett 47 ponttal és 28 gólja és 13 asszisztja az 5. helyre volt elég Ressely Norbertnek. Szintén 41 pontot termelt Varga Gergő aki 6 lett és Pazsák Csaba 39 ponttal a 7 helyet szerezte meg.
Ennek megfelelően toronymagasan (ismét), 185 alapszakaszban lőtt góllal a Dunai Krokodilok volt a kapura legveszélyesebb csapat és ez a rájátszásban sem változott, itt 57 gólt termeltünk 6 meccs alatt. Sovány vigasz.
Az év Krokodilja, a csapattársak szavazata alapján Pazsák Csaba lett pár szavazattal megelőzve Bozsó Tamást. Mindkettejüknek gratulálunk....azaz gratuláltunk.
Sorozatunk következő részében a felkészülésről, a bajnokságra hangolódásról és a csapat körüli változásokról fogunk beszámolni.
 

Következő mérkőzés
-
-
Legutóbbi mérkőzés
U13
Dunai Krokodilok SE
Phoenix Fireball SE
Eseménynaptár
2024 április
H
K
SZ
CS
P
SZ
V
1
2
3
4
5
6
7
8
9
10
11
12
13
14
15
16
17
18
19
20
21
22
23
24
25
26
27
28
29
30
 
 
 
 
 
Salming OB1 tabella
H Csapat
P
1 Phoenix Fireball SE
20
2 SZPK Komárom 14
3 Dunai Krokodilok SE 14
4 IBK Cartoon Heroes 7
5 Neumann Wombats 3
6 Ares HC 2
Fiú U19 OB tabella
H Csapat P
1 Phoenix Fireball SE 8
2 Dunai Krokodilok SE 6
3 Neumann FSE 0
Fiú U13 OB tabella
H Csapat P
1 SZPK  Komárom 12
2 Vajda-CH 10
3 Dunai Krokodilok SE 8
4 Phoenix Fireball SE 4
5 Ares HC 0
 
U11 OB tabella
H Csapat P
1 SZPK Komárom 6
2 Dunai Krokodilok SE 6
3 White Sharks / Vajda 0
 

Dunai Krokodilok
Készítette: