Dunai Krokodilok SE
 
Krokodilok unihoki kupa Érden
Adó 1%
Kínkesrves győzelem a Klébiben
Hozzáadva: 2010-04-05 20:47:04
Korom fekete felhőként gyülekeztek a Krokodilok feje felett a tavaly tavaszi CH meccs emlékei. Hasonló periódusában járt akkor is a bajnokság, az is egy hétköznapi mérkőzés volt, és egy kevés gólos meccsen a végén 1-el alulmaradtak a kékek, ami gyakorlatilag a bajnoki címükbe került.

Ennek megfelelően minden idegszálukkal koncentráltak Galsaiék a péntek esti meccsre. Ez már a bemelegítésen is megmutatkozott, a Krokodilokra nem jellemző módon néma csöndben dolgozott a csapat.
Az összeállítást illetően sem volt felhőtlen a helyzet, Fuchs és Fekete hiányzott, Galsai és Dombauer pedig ugyan vállalta a játékot, de egész héten nem edzettek a csapattal betegség miatt.
Óvatos tempóban indult a játék, a vendégek a bombabiztos védekezésükre és Samu Balázs kapusra építettek, míg a CH a hátsó alakzatuk kombinatív, sok passzos játékra próbált építeni. Úgy tűnt azonban, hogy Dávid Andrásék beragadtak a rajtnál, mert a Krokodilok már az első percekben több gólszerzési lehetőséget is kialakítottak. A harmad közepe felé aztán szinte hátramenetbe kapcsolt Kelemen edző legénysége, ugyanis 2 perc alatt Galsai ejtett, Hollósi kipattanózott, Duró húzott, és máris 3-al mentek a Krokodilok. A gyorsan jött hazai időkérés meghozta az eredményét, Dávid András csapott le egy eladott labdára, és 3-1-re alakította az állást. Mielőtt azonban vérmesebb reményeket táplálhattak volna a Mesehősök, Ressely Krisztián vágta be saját blokkolt lövését, visszaállítva a megnyugtató 3 gólos különbséget. Szünet.
A Krokodilok eleddig nem odáztak el előnyt egyetlen mérkőzésükön sem. A 3 bajnoki döntetlent is gyakorlatilag vesztett helyzetből szerezték meg.
Ezúttal azonban túlzónak bizonyult a nyugodtság. A harmad elején esett hazai találat talán még belefért volna (4-2). A mérkőzés felénél viszont Galsai állt túl közel egy szabadütéshez, amiért kiállították. Már csak másodpercek voltak hátra a hátrányból, amikor Gáspár ütközött szabálytalanul a palánknál, szintén 2 percért. És hogy tetézve legyen a baj, a Krokodilok kispadja hangosabb volt a kelleténél, ami újabb 2 percet ért. Tehát: 5 a 3 ellen, és Galsai sem jöhetett vissza a kiállítása lejárta után, amiből még 5 mp volt hátra. A CH pedig remekül élt a lehetőséggel: a labdát azonnal a kapu elé lőtték, és a kipattanót értékesítették, még Galsai kiállításának a lejárta előtt (3-4), így 120 mp tiszta kettős emberelőnyük maradt. Ezzel semit sem tudtak kezdeni, bár igaz, Samunak kellett tornáznia rendesen. A kiállítások lejárta után viszont (törvényszerűen) betalált a CH, egyenlőre alakítva az állást (4-4).
Teljes zavar lett úrrá a Krokikon, egyszerűen elpocsékolták a biztos vezetést. A játék képe sem mutatott túl sok szépséget, egész meccsen akadoztak a támadások, és nem sikerült megtalálni a játék ritmusát és az ellenféltől való megfelelő távolságot sem.
Pokoli utolsó harmad várt a Dunai Krokodilok SE felnőtt csapatára. Ekkor talán erősebben sejlettek fel a tavalyi balszerencsés mérkőzés képei, mint eddig bármikor.
De ez nem az a bajnokság, és ez nem az a csapat. A második harmadról áthozott 1:38 emberelőny még kihasználatlan maradt, de a következő már nem. Barta kiállítása után 22 mp-re volt szüksége a Krokodiloknak, hogy megint magukhoz vegyék az előnyt. Vonalzóval szerkesztett úton járt a laszti, a fáziskésésbe került Mesehős védelem mellett pedig Bozsó tanári passzát Duró vágta védhetetlenül félmagasan a hosszúba. 5-4!
Rengeteg idő volt még hátra (17 perc), de a vendégek célja (továbbra is) egyértelmű volt: feszes védekezés, a kiállítások elkerülése, és az adódó lehetőségek kiahsználása. Ebből az utolsót egyáltalán nem sikerült megvalósítani, ugyanis több ígéretes helyzet is kimaradt. A védelem azonban állt a lábán, és a koncentrációval sem volt baj, így a Krokodilok megtartották az előnyüket a meccs végéig.
A viharfelhők eloszlottak, a mumusok visszabújtak az ágy alá, a démonok eltűntek.
Krokodilok pontszerzők, kiállítások:
Galsai Péter (1+0, 2 perc), Hollósi Richárd (1+0), Duró Norbert (2+0), Ressely Krisztián (1+1), Dombauer Péter (0+1), Bozsó Tamás (0+1), Gáspár Gergely (2 perc), Veisz László (2 perc)

Következő mérkőzés
-
-
Legutóbbi mérkőzés
U13
Dunai Krokodilok SE
Phoenix Fireball SE
Eseménynaptár
2024 április
H
K
SZ
CS
P
SZ
V
1
2
3
4
5
6
7
8
9
10
11
12
13
14
15
16
17
18
19
20
21
22
23
24
25
26
27
28
29
30
 
 
 
 
 
Salming OB1 tabella
H Csapat
P
1 Phoenix Fireball SE
20
2 SZPK Komárom 14
3 Dunai Krokodilok SE 14
4 IBK Cartoon Heroes 7
5 Neumann Wombats 3
6 Ares HC 2
Fiú U19 OB tabella
H Csapat P
1 Phoenix Fireball SE 8
2 Dunai Krokodilok SE 6
3 Neumann FSE 0
Fiú U13 OB tabella
H Csapat P
1 SZPK  Komárom 12
2 Vajda-CH 10
3 Dunai Krokodilok SE 8
4 Phoenix Fireball SE 4
5 Ares HC 0
 
U11 OB tabella
H Csapat P
1 SZPK Komárom 6
2 Dunai Krokodilok SE 6
3 White Sharks / Vajda 0
 

Dunai Krokodilok
Készítette: