Dunai Krokodilok SE
 
Krokodilok unihoki kupa Érden
Adó 1%
Kupagyőzelem elnapolva
Hozzáadva: 2014-04-12 19:12:47
Komáromi látogatásunk ismét a kupasorozat végét jelentette számunkra, kiestünk a Magyar Kupából.

Ha egy kicsit is babonás lennék azt mondanám, hogy átok ül a csapaton. Döntőbe jutásért játszottunk a hétvégén Komáromban, de ahogy ez már az elmúlt 4 évben is, úgy most is katasztrofálisra sikeredett. Pedig egészen jól indult a találkozó és semmi nem mutatott arra, hogy ismét megáll majd a tudományunk. Ugyan rögtön a 3. cserében kaptunk egy gólt, de ez nem generált komolyabb problémát, sőt idővel ki is egyenlítettünk és abszolút egyenlő küzdelem zajlott a pályán. Kivédekeztünk egy emberhátrányt és már-már úgy tűnt, hogy egy remek mérkőzést fogunk játszani, amikor megtörtént ugyanaz, mint a bajnokság rájátszásában az előző mérkőzésen. 4 gólt kaptunk kevesebb mint 6 perc alatt és megint ugyanott voltunk ahol a part szakad. Még ennél is nagyobb baj volt, hogy ezeknél a góloknál rendre mi hibáztunk. Nem léptünk közel az emberekhez, nem voltunk elég agresszívak és csak asszisztáltunk a mérkőzéshez. A harmad vége előtt még emberelőnyhöz jutottunk, amit ki is használtunk alig valamivel a játékrész vége előtt, így azzal az érzéssel kezdhettük meg a második etapot, hogy elkezdtünk kapaszkodni.
Működött is egy ideig minden. Bár kaptunk egy gólt, de rögtön válaszoltunk rá és még hátra volt a mérkőzés fele…..aztán megint 2 gól 15 másodperc alatt. Időt kértünk, hogy rendezzük sorainkat. Átkapcsoltunk egy sokkal agresszívabb letámadásra, hogy teret vegyünk el az ellenféltől és átvegyük az irányítást. Próbálkozásunkat rögtön siker koronázta. Lefülelt labda és gól. Majd még egy, ezúttal emberhátrányból. Éreztük, hogy kezdünk lendületbe jönni, megteltünk erővel…..ééééééééés ismét jött a menetrednd szerű 2 bekapott gól 10 másodperc alatt. Ebből az első egy olyan hihetetlenül nevetséges találat volt, hogy ilyet kb 3 szezononként ha kap egy csapat. Megint visszaestünk és az utolsó 20 percre nem maradt más, mint hogy köröm szakadtig harcoljunk.
A záró felvonásra úgy jöttünk ki, hogy mindent egy lapra feltéve letámadtunk még emberhátrányban is (természetesen a mérkőzésen lumpenező Görög testvérpár lehetőséget biztosított erre). Ismét elkezdtünk kapaszkodni két góllal, de ezen a napon nem nyerhetett más, csak a hazai csapat. A záró 12 percben 5 gólt kaptunk, melyek között volt teljesen vakvilágba lőtt labda ami úgy talált be, hogy közben derékszögben irányt váltott a kaputól több méterre álló játékosunkon, beleérős fonák rövid felső, meg minden olyasmi amin már csak mosolyogni lehetett. Időnként még egy-egy gólt beszúrtunk mi is, de már nem tudtuk megközelíteni sem ellenfelünket. A vége 15:9 lett úgy, hogy bár hajtottunk, küzdöttünk, de végső soron fuldokló ember kapálózása volt a játék a mi oldalunkról.
Tovább folytatódott tehát a botrányos sorozatunk a Kupa-SZPK vonalon és ismételten annyi jutott nekünk, hogy majd jövőre…..úgyhogy mostantól 100 %-ban a bajnokságra tudunk koncentrálni, ahol szintén sorsdöntő mérkőzést fogunk vívni hétvégén a Phoenix csapata ellen és a kupában jövőre újra találkozunk!
 
SZPK-Nokia Komárom - Dunai Krokodilok SE 15:9 (5:2, 5:3, 5:4)
Ambrus 1+0 (2 perc), Bozsó 1+0, Dombauer 0+2, Galsai 1+2 (2 perc), Pazsák 2+0, Ressely N. 3+0 (2 perc), Schauer 0+1 (2 perc), Szlávik 1+2, Zelei 0+1
 

Következő mérkőzés
-
-
Legutóbbi mérkőzés
U13
Dunai Krokodilok SE
Phoenix Fireball SE
Eseménynaptár
2017 november
H
K
SZ
CS
P
SZ
V
 
 
1
2
3
4
5
6
7
8
9
10
11
12
13
14
15
16
17
18
19
20
21
22
23
24
25
26
27
28
29
30
 
 
 
Salming OB1 tabella
H Csapat
P
1 Phoenix Fireball SE
20
2 SZPK Komárom 14
3 Dunai Krokodilok SE 14
4 IBK Cartoon Heroes 7
5 Neumann Wombats 3
6 Ares HC 2
Fiú U19 OB tabella
H Csapat P
1 Phoenix Fireball SE 8
2 Dunai Krokodilok SE 6
3 Neumann FSE 0
Fiú U13 OB tabella
H Csapat P
1 SZPK  Komárom 12
2 Vajda-CH 10
3 Dunai Krokodilok SE 8
4 Phoenix Fireball SE 4
5 Ares HC 0
 
U11 OB tabella
H Csapat P
1 SZPK Komárom 6
2 Dunai Krokodilok SE 6
3 White Sharks / Vajda 0
 

Dunai Krokodilok
Készítette: