Dunai Krokodilok SE
 
Krokodilok unihoki kupa Érden
Adó 1%
Megnyertük a NOKIA Kupát!
Hozzáadva: 2014-11-24 21:32:54
A 2005-ös korosztályban hibátlan teljesítménnyel a Dunai Krokodilok SE csapata nyerte a 2014-es Nokia Kupát. A 2 évvel idősebbek bronzérmet szereztek.

Hosszú évek óta a legszínvonalasabb utánpótlás tornát rendezik Komáromban, amely a szervezők tájékoztatása szerint idén utoljára viselte a Nokia Kupa nevet (nyilván az egykor szebb napokat látott telekom multi Komáromból történő ki- és átszervezése miatt). Galambos Tamás, Türinger József és a szervező csapat munkája példaértékű lehet az egész hazai floorball élet számára, hiszen nagyon magas színvonalú, jól szervezett, és immár nemzetközi tornát hívnak életre évről évre. Bízunk benne, hogy jövőre valóban csak a név változik!
 
Idén két korosztályban, a 2003-ban, és a 2005-ben születettek részére kiírt unihoki (3+1) kupában versenyeztünk.
 
A legkisebbek a Feszty iskola tornatermét vették kezelésbe vasárnap reggeltől. A Krokodilok mellett a hazai SZPK csapata, és két budapesti alakulat, az Ares és a Vajda nevezett, a 4 csapat körmérkőzések alapján döntött a kupagyőzelemről. A Krokodilok semmit sem bíztak a véletlenre, kezdésnek az Arest verték 9-2-re, ezután a Vajdát lépték le 8-5-el, majd a "döntőben" az SZPK ellen diadalmaskodtak 9-5-ös arányban, így aranyérmet szereztek!
 
A csapat:  Simon Tihamér, Urvölgyi Marci, Őrsi Ákos, Gyarmati Márk, Milán, Takács Gy. Csanád, Erős Ábel
Edző: Szabó Gábor
 
A 2003-as csapat kora délután kezdte meg a küzdelmeket a valamivel bővebb, nemzetközi mezőnyben. A Krokodilokkal az SZPK, a Vajda fiú és lány csapata, a Veszprém, az Ares és a szlovák Komarno fiataljai küzdöttek a trófeáért, szintén körmérkőzéses rendszerben. Szabó Gábor tanítványainak eredményei:
Krokodilok - Vajda lány 1:4, Krokodilok - Vajda fiú 7:2, Komarno - Krokodilok 2:9, Krokodilok - Veszprém 3:2, Krokodilok - Ares 7:1, SZPK - Krokodilok 5:0, amellyel a srácok a kitűnő 3-ik helyet és bronzérmet szereztek!
 
A csapat: Diószeghi Zsolt, Diószeghi Levente, Fülöp Marcell, Túróczy Balázs, Szilágyi Bulcsú, Venczel Máté, Pozsony Bendegúz, Gyarmati  Bence, Illés Levente, Simon Tihamér, Úrvölgyi Marcell
Edző: Szabó Gábor
 
Sportolóinknak és Szabó Gábor edzőnek gratulálunk!
 
Ráadásként az alábbi felvételen megtekinthető a 2005-ös korosztály aranyérem átadása!
 
 

Következő mérkőzés
-
-
Legutóbbi mérkőzés
U13
Dunai Krokodilok SE
Phoenix Fireball SE
Eseménynaptár
2024 március
H
K
SZ
CS
P
SZ
V
 
 
 
 
1
2
3
4
5
6
7
8
9
10
11
12
13
14
15
16
17
18
19
20
21
22
23
24
25
26
27
28
29
30
31
Salming OB1 tabella
H Csapat
P
1 Phoenix Fireball SE
20
2 SZPK Komárom 14
3 Dunai Krokodilok SE 14
4 IBK Cartoon Heroes 7
5 Neumann Wombats 3
6 Ares HC 2
Fiú U19 OB tabella
H Csapat P
1 Phoenix Fireball SE 8
2 Dunai Krokodilok SE 6
3 Neumann FSE 0
Fiú U13 OB tabella
H Csapat P
1 SZPK  Komárom 12
2 Vajda-CH 10
3 Dunai Krokodilok SE 8
4 Phoenix Fireball SE 4
5 Ares HC 0
 
U11 OB tabella
H Csapat P
1 SZPK Komárom 6
2 Dunai Krokodilok SE 6
3 White Sharks / Vajda 0
 

Dunai Krokodilok
Készítette: